The world’s leader in media delivering unrivaled marketing advantage.

GroupM is the world’s largest media investment group with more than $108bn billings (RECMA, 2017). We’re responsible for one in three ads globally.

Akadémia

4

2017 januárjában indítottuk el rendhagyó utánpótlásnevelési programunkat, a GroupM Akadémiát. A program nagyon sikeresnek bizonyult, amit az eddigi több száz jelentkező és az összetett felvételi eljáráson keresztül kiválasztott hallgatók eddigi eredményei is igazolnak.

A GroupM Akadémia célja, hogy a tehetséges pályakezdő és felsőoktatásban tanuló fiatalok számára még vonzóbbá tegye a marketing szakmát, és támogatást nyújtson az iparág folyamatos munkaerőhiányának enyhítéséhez.

A GroupM a kezdetekkor évente három kurzus elindítását tervezte, digitális fókusszal. Digitális gyakornoki programunk keretében ennek megfelelően 2018 februárjában már a harmadik csoport végez.

A digitális program sikerén felbuzdulva gondoltunk egy merészet, és MediaAllStar néven újabb gyakornoki programot indítottunk 2018 februárjában, ahová azokat az üzleti szemléletű, jól kommunikáló tehetségeket várjuk, akik szívesen dolgoznának nagy márkák kampányain, és érdekli őket a digitálison túli élet is.

Mindkét program különlegessége, hogy a képzés során a hallgatók mindvégig fizetést kapnak és az azt elvégző legtehetségesebb fiatalok számára ügynökségeink munkalehetőséget biztosítanak.

További részletek és jelentkezés: