The world’s leader in media delivering unrivaled marketing advantage.

GroupM is the world’s largest media investment group with more than $108bn billings (RECMA, 2017). We’re responsible for one in three ads globally.

gma_fb_1200x628_v4

Sikeresen startolt a GroupM Akadémia

A GroupM idén januárban indította el rendhagyó utánpótlásnevelési programját, a GroupM Akadémiát. A program nagyon sikeresnek bizonyult, amit az eddigi több száz jelentkező és az összetett felvételi eljáráson keresztül kiválasztott hallgatók eddigi eredményei is igazolnak.

A GroupM Akadémia célja, hogy a tehetséges pályakezdő és felsőoktatásban tanuló fiatalok számára még vonzóbbá tegye az online marketing szakmát, és persze támogatást nyújtson az iparág folyamatos munkaerőhiányának enyhítéséhez.

A GroupM Akadémia eddigi két hónapja alatt 9 új fiatal szakember végezte el a digitális marketing alapképzést és PPC specializációt, és emellett aktívan részt vesz a csoportba tartozó ügynökségek mindennapi munkájában. „Nagyon büszke vagyok rá, hogy a képzésen részt vevő hallgatók mindegyike már néhány hét alatt megszerezte a Google AdWords-minősítést, és az ügynökségek is elégedettek a munkájukkal. A hallgatóknak az Akadémia blogjára a képzésről írt beszámolói és visszajelzései is arról tanúskodnak, hogy jó úton járunk.” – mondta Ihász Ingrid, a GroupM digitális jövőért felelős vezetője.

A korábbi képzési anyagokra épülő programmatic specializáció a napokban kezdődött a hallgatók számára, amelynek során betekintést nyernek a GroupM platformjainak, a Xaxis-nak és a Light Reactionnek a működésébe.

“A programmatic képzés során a szükséges elmélet mellé a lehető legtöbb gyakorlatot társítjuk. Az egész iparág programmatic szakemberhiányban szenved, a képzés elindításával hatalmas lépést tettünk a sok specialistát igénylő üzletágunk folyamatos utánpótlásának biztosítása irányába” – mondta Barnóth Zoltán, a GroupM digitális vezetője.

A GroupM évente három kurzus elindítását tervezi, a második turnus toborzási időszaka már el is kezdődött. A program egyik különlegessége, hogy a képzés során a hallgatók mindvégig fizetést kapnak és az azt elvégző legtehetségesebb fiatalok számára a GroupM ügynökségek munkalehetőséget biztosítanak. További részletek és jelentkezés a GroupM Akadémia honlapján!

Leave a reply

Your email address will not be published.